Újonnan felvett tagként a HEAD első állomása a bevonó tábor volt Tahitótfalun, ahol először találkozhattunk a többi taggal és ismerhettük meg egymást egy tartalmas hétvégét együtt töltve. Pár nappal később került sor az első formálisabb eseményre is, a félévközi közgyűlésre, ahol részletesen átvettük a szervezet működését és a tavaszi félév programjait, majd az estét egy könnyed kocsmatúrával zártuk. Felemelő érzés volt látni, hogy a társaság mögött, amelybe belecsöppentünk komoly, következetes szervezettség áll és jól párosul a szakmaiasság és a közösségi élet.

A Niveau 1 gerincét képző régiós kurzushoz Európa térségei szerint – Észak, Dél, Kelet, Nyugat, V4, V4+ – osztottak 2-3 fős csapatokba, így vettünk részt a HEAD Foreign Office tagok által tartott, a területünket bemutató órákon. Megismerhettük az országok politikai-, gazdasági-, jogi helyzetét és aktuális lényeges kérdéseit, elképesztő meglepetést okozott tanáraink felkészültsége, elhivatottsága az adott téma iránt. Az utolsó kurzusunkon, Filmest névre keresztelve, egy olyan filmet néztünk meg a régiónkból, amellyel egyébként sosem találkoztunk volna.

A közgyűlést követő héten kezdetét vette a mentorprogram: mindannyian kaptunk magunk mellé a régi tagok közül 1-1 mentort, akivel folyamatosan tartottuk a kapcsolatot, aki segített a HEAD-el kapcsolatos kérdéseinkben. Mentoraink velejárója volt számos szórakoztató feladat is a közös programokhoz.

A félév legnagyobb kihívásaként beharangozott – mint kiderült találó nevű – „4 weeks not for 4 weaks” keretein belül a kurzusoknál beosztott, már összeszokott csapattal, a többi régióval versenyezve heti feladatokon keresztül ismerhettük meg a szervezet szekcióinak munkáját: Elsőként a HR-nek kellett egy bevonó tábort megszereveznünk, minden a szervezést érintő lényeges kérdést figyelembe véve, megtanulhattuk milyen körültekintést igényel egy ilyen esemény lebonyolítása. Másodikként a Foreign Office szekció szimulációjában hívtunk meg magyarul, angolul e-mailben előadókat az általunk választott aktuálpolitikai téma kapcsán, mint például az USA és az Európai Unió közöti kereskedelmi viszony alakulása. A következő héten az  Event Managementtel karöltve az előbbi témában és előadókkal szerveztünk meg egy vitaesetet, előadást szintén egy szerepjáték formájában. Végül a PR munkájába kapcsolódtunk be, ahol ennek az előadásnak az arculatát, plakátját és promocióját csinálhattuk meg.

A feladatok teljesítésével pontokat kaptunk, ezáltal éles verseny alakult ki a régiók között, amit az egész tagság nagy figyelemmel kísért. Minden héten az adott szekcióból egy konzulens segítette munkánkat, aki amellett, hogy minden kérdésünkre válaszolt, az értékelésben is nagy munkát vállalt. A verseny előrehaladtával nem csak szervezetünk folyamatait, hanem csapattársainkat is jobban megismertük: egymás képességeit, tehetségét, megtanultunk számítani és figyelni egymásra, ami a későbbiekben is hasznunkra fog válni.

Legnagyobb eseményünk előkészületeibe és lebonyolításába is bekapcsolódhattunk: a francia és a német nagykövetet fogadtuk egy beszélgetésre a két ország közötti kapcsolatról. Különböző részfeladatok ellátásával járulhattunk hozzá a sikeres rendezvényhez, amit a HEAD harmadik szülinapjának megünneplésével méltóan zártunk le.

Résztvettünk a Youth Business Group gáláján is, láthattuk, hogy igazából mekkora szervezetnek is vagyunk a részei, milyen célokat akarunk közösen elérni és ránk milyen szerep hárul ezen belül. Az Európai Parlamenti választások közeledtével szerepelhettünk a This Time I’m Voting kampányban, amellyel a szavazáson való részvétel fontosságára hívtuk fel a figyelmet.

A félév végi Záró Közgyűlésen különböző díjakkal – YBG Top Talent-díj, 4 weeks not 4 weaks díjja – értékelték féléves munkánkat, majd választhattunk melyik szekcióban kívánjuk folytatni pályafutásunkat, a gyűlés zárásaként régiónként vendégül láttuk egymást térségünk jellegzetes ételeivel.

Szeptembertől immáron Niveau 2 tagként várjuk ránk váró feladatokat és kihívásokat a választott szekciónk csapatában.

 

Markolt Dániel

Public Relations tag