Ki akarna egy zűrös régióval szoros együttműködésre törekedni? Miért jó, ha az EU a már meglévő problémák mellé újabbakat vesz a vállára? Vajon van-e olyan aspektusa egy Európai Unió – Balkán közötti mélyebb kooperációnak, amiből az EU is profitálni tudna?
A rendszerváltás óta állandó vitatéma, hogy mit kezdjen a közösség a balkáni országokkal. Kétségtelenül problémás a térség, erre az utóbbi évtizedekben többször is akadt példa, azonban nem feledhetjük el azt sem, hogy az európai politikában hosszú távon nincs lehetőség vákuum kialakulására. Ha az EU nem tesz határozott és egyértelmű lépéseket a régió felé való nyitással kapcsolatban, akkor megteszi helyette más.
Hogyan jutottunk ide?
A hidegháború és a Szovjetunió bukása után jó helyzetből indultak a nyugat-balkáni államok. Jugoszlávia Tito vezetésével már az 1960-as évektől kezdődően ügyesen közeledett az Európai Gazdasági Közösség felé. Tito, kommunista államfő létére, nem szimpatizált a szovjetekkel, állama mindig is kilógott a szocialista tömbből, így a kapitalista, nyugati országokkal könnyebb volt jó viszonyt kialakítani.
Az egykori Jugoszlávia területén lévő tagköztársaságok függetlenedési vágyai miatt kitört háború 1995. december 14-én, a NATO beavatkozása után ért véget, a békét Daytonban kötötték meg. A szerződés értelmében függetlenné vált Horvátország, Szlovénia, a Szerb Köztársaság és létrejött a Bosznia-hercegovinai Föderáció. Két évvel később már felkerült az Európai Unió Tanácsának asztalára a Horvátországgal és más utódállamokkal való társulás lehetősége, ezt „stabilizációs és társulási” megállapodásnak hívták. Egy évvel később, 1998-ban azonban újra konfliktus tört ki Szerbiában. A harcok a NATO újabb beavatkozását követően 1999-ben a kumanovói megállapodással értek véget.
2000 májusában kidolgozta az Európai Bizottság a stabilitási és társulási megállapodás részleteit, ezáltal a térség nyitottá vált az EU felé, potenciális tagjelöltekké váltak, de az egymás közti akadályok még fennálltak.
Horvátország 2001-ben elsőként írta alá a szerződést, őt követte Macedónia, majd Montenegró, Szerbia, Albánia, Bosznia-Hercegovina és végül 2014-ben Koszovó. A 2003-ban Szalonikiben tartott EU-Nyugat-Balkán csúcs után egymás után adták be az országok a csatlakozási kérelmeket, majd néhány év múlva megkapták a tagjelölti státuszt. A tárgyalások azonban csak Horvátországgal, aki 2013 óta már EU tagállam, Szerbiával és Montenegróval kezdődtek el.
Jelenleg 7 ország tervei között szerepel az uniós csatlakozás, így 2006 óta Macedónia, 2007 óta pedig Bosznia-Hercegovina, Moldova, Szerbia, Montenegró, Albánia és Koszovó is az együttműködés részesévé vált. A szervezet lehetővé tette, hogy az országok már ne csak az EU-val kössenek kétoldalú gazdasági megállapodásokat, hanem egymás felé is nyitottabbá váljanak.
Két rossz közül válaszd a kisebbet
Az a kérdés, hogy az Uniónak szüksége van-e a balkáni országokra több oldalról is megvizsgálandó. Világosan látszik, hogy az egyre bővülő közösség nehezen birkózik meg az elé kerülő problémákkal és ennek egyik oka a magas tagországi létszám.
A térségben jelenlévő etnikai feszültség csak tovább bonyolítaná az unión belüli konfliktusokat, nem is beszélve a Balkán nem túl virágzó gazdasági helyzetéről. Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank 2018. évi jelentése szerint ezeknek az országoknak olyan lemaradásaik vannak, hogy akár kétszáz évre is szükségük lehet az uniós életszínvonalhoz való felzárkózáshoz, amennyiben nem hoznak komoly gazdasági reformokat a közeljövőben. A csatlakozáshoz Montenegró áll a legközelebb, 2010-ben már tagjelölti státuszt kapott, majd két évvel később megkezdte a tárgyalásokat.
A harmincöt tárgyalási fejezetből harminckettőt már megnyitottak és ebből hármat le is zártak. Montenegró mellett Szerbiánál is a harmincöt fejezet megvitatása aktuális, de az utóbbi évek találkozói azt bizonyítják, hogy az Unió behúzta a bővítéssel kapcsolatos féket, nem akarja elsietni a következő bővítést.
A hátrányok mellett azonban más szempontokat is figyelembe kell vennie az EU-nak. A balkáni konfliktusok közül többet enyhítene a társulás, ellenkező esetben ezek tovább élénkülnének, melyek, közelségük következtében, könnyen gondot okozhatnak az Uniónak. A térségben jelen lévő rendkívül erős nacionalizmus állandó bizonytalanságot eredményez, amit a vallási ellentétek csak fokoznak. A délszláv háború óta fennálló törékeny békét a szervezet segítségével tudnák stabilizálni az államok, a csatlakozási lehetőség jó eséllyel ösztönözné őket a békés konfliktuskezelésre. Továbbá azt is figyelembe kell vennie az Európai Uniónak, hogy nem egyedül van a kontinensen és politikai hatalma is egyre inkább megkérdőjelezhető.
A régióban jelentős számban jelen lévő iszlám vallású lakosság miatt közel-keleti országok is érdekeltek a politikai folyamatokban, valamint stratégiai érdekekkel rendelkezik nem csak a közeli Oroszország és Törökország, de Kína is. Oroszország nem csak gazdasági érdekek, de a közös szláv identitás miatt is könnyen szerezhet még erősebb befolyást, ezzel a közösség közvetlen közelébe kerülve.
A történelem igazolja, hogy Európában nem volt huzamosabb ideig fennálló hatalmi vákuum. Ha az EU nem tesz gesztusokat az államok felé a szorosabb együttműködés és végső soron a csatlakozás érdekében, lesz más, aki domináns szerepet fog betölteni a régióban. Az Európai Unió a bővítéssel egy lépéssel közelebb kerülne a térségben érdekelt, többi félhez, ezzel együtt azonban megelőzné hatósugaruk közeledését és kiterjesztené sajátját.
Kövesdi Lilla House of European Affairs and Diplomacy – BCE I Facebook
BALÁZS Péter: Az Európai Unió külpolitikája (Budapest: Wolters Kluwer Kft. 2016)
HUSZKA Beáta: „The power of perspective: Why EU membership still matters in the Western Balkans” 2020, Wider Europe, European Council on Foreign Relations. Online elérhető: https://ecfr.eu/publication/the_power_of_perspective_why_eu_membership_still_matters_in_western_balkans/
ŠILJAK, Dženita: „Challenges and Opportunities for the CEFTA Countries” KKI Policy Brief, E-2019/09, 4-6. Online elérhető: https://kki.hu/assets/upload/09_KKI-Policy-Brief_CEFTA_Siljak_20190206.pdf
https://www.europarl.europa.eu/factsheets/en/sheet/168/the-western-balkans